Bemutatkozás


Gergete Anikó okleveles gyógytornász vagyok. 2005-ben végeztem a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karán. A diploma megszerzése után először a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban helyezkedtem el, ahol a Sebészeti illetve Központi Intenzív Osztály mellett az ambuláns betegellátásban is részt vettem. Ezt követően kislányom megszületéséig, közel hat évig dolgoztam Törökbálinton a Tüdőgyógyintézetben. Itt a felnőtt- és a gyermekpulmonológiai osztály betegeinek ellátása is a feladataim közé tartozott. Az osztályokon elsősorban mellkasi fizioterápiát végeztem, emellett még számos más területen is széleskörű tapasztalatokat szereztem. Az ambulancián traumatológiai, reumatológiai, ortopédiai és neurológiai problémákkal küzdő betegeket is kezeltem, egyéni és csoportos foglalkozások keretében.

Az elmúlt években részt vettem különböző továbbképzéseken (legutóbbiak: McKenzie, Inkontinencia fizioterápiája, Fitball for pregnant), hogy tovább bővítsem szakmai tudásomat. 2016 nyara óta pácienseim otthonában tartok egyéni gyógytornát. Célom az egészségkárosodás kialakulásának megelőzése illetve a mozgásszervi problémákkal küzdők gyógyítása személyre szabott, egészségi állapothoz, életkorhoz, életvitelhez igazított mozgásterápiával. Forduljanak hozzám bizalommal!

Gyógytornáról


A gyógytorna a fizoterápia-vagyis a természeti, elsősorban fizikai energiákkal való gyógyítás- legjelentősebb és egyéb terápiával nem helyettesíthető része. Széleskörű gyakorlatanyaga sok problémára megoldást nyújt. Fontos szerepet játszik egészségünk megőrzésében és hatékony eszköze a kialakult rendellenességek, mozgásszervi megbetegedések gyógyításának és az életminőség javításának.


Gyógytornával számos pozitív hatást érhetünk el:

  • Csökkentjük a fájdalomérzetet
  • Célzottan erősítjük az izmokat
  • Növeljük a szövetek rugalmasságát, a flexibilitást, csökkentjük az izmok merevségét
  • Növeljük a beszűkült ízületek mozgásterjedelmét
  • Fokozzuk a vérkeringést, ezáltal még inkább elősegítjük a gyógyulást
  • Javítjuk a mozgáskoordinációt és az egyensúlyt
  • Jobb közérzetet biztosítunk


Az alábbi esetekben várom jelentkezését:

  • Testtartás javítása, testtudatosítás gyógytornával (hanyagtartás, domború hát, lapos hát, nyerges hát)
  • Gerincfájdalom (különböző eredetű nyak-, hát- és derékfájdalom) kezelése gyógytornával
  • Gerincferdülés (scoliosis)
  • Scheuermann betegség
  • Porckorongsérv
  • Bechterew kór (SPA)
  • Gerincműtét utáni gyógytorna
  • Ízületi fájdalmak (csípő-, térd-, vállízületi megbetegedések)
  • Műtétre való felkészítő torna
  • Csípő- illetve térdprotézis beültetése utáni gyógytorna
  • Csontritkulás (osteoporosis) megelőzése és kezelése
  • Balesetek, csonttörés, szalagszakadás, sportsérülések utáni rehabilitáció
  • Neurológiai kórképek kezelése (Stroke, Parkinson kór, Sclerosis multiplex)
  • Reumatológiai megbetegedések (ízületi gyulladás, Rheumatoid arthritis, ízületi kopás-arthrosis)
  • Prevenciós, megelőző torna minden korosztály számára erősítő, nyújtó gyakorlatokkal
  • Kismama torna
  • Gátizomtorna vizelettartási problémák megelőzésére és kezelésére
  • Légzőszervi megbetegedések kezelése légzőtornával, mellkasi fizioterápiával

Áraim


Szolgáltatás díja: 5000-7000 Ft/alkalom *

Kedvezmények: 10% kedvezmény / 10 alkalom **


* Megbeszélés alapján

** Csak a folyamatosan igénybe vett kezeléseknél


A foglalkozásra előre egyeztetett időponban, a páciens otthonában kerül sor, így megszokott környezetében gyógyulhat, elkerülve az utazással járó kellemetlenségeket. A gyógytornához szükséges eszközöket biztosítom.

Kapcsolat


Email: geraniko@freemail.hu

Telefon: +36 30 873 6105

Facebook: geraniko@freemail.hu


Gergete Anikó egyéni vállalkozó

Adószám: 67812011-1-33

Nyilvántartási szám: 50797301


Törökbálinton és a környező településeken, elsősorban Érden, Budaörsön és Diósdon dolgozom, de egyéni megbeszélés szerint más helyszínen is vállalok foglalkozást.


Kérem, hogy amennyiben a gyógytorna kezelést szeretné lemondani, ezt a megbeszélt időpont előtt legalább 24 órával szíveskedjen megtenni!